"Nem csak egy mintát kellett kitölteni? De hiszen egy óra alatt kész voltunk. Miért fizetnék ezért ennyit? De hiszen ezt én is kitalálhattam volna! Mire vártam erre két hetet? Ide csak az van leírva, amit mondtam..." Ezeket a buta kérdéseket, megjegyzéseket gyakran halljuk mi is. Évek óta próbáljuk megfejteni, vajon miért gondolnak ilyet és ehhez hasonlókat az emberek?
Mi, ügyvédek valóban néha 1 óra alatt megoldunk valamint, vagy éppen 2 hétig "ülünk" egy bonyolultabb szerződésen, és általában pénzt is kérünk a tanácsainkért (melyek sokszor olyan egyszerűnek és logikusnak is tűnnek, de vajon miért is nem Neked jutottak eszedbe?). Elárulok egy nagy titkot: mi ebből élünk. Nekünk ez a szakmánk. Ezért tanultunk. Mennyit is? Kb. 4,5 - 5 évet a jogtudományi egyetemen (az éppen aktuális oktatási törvény szerinti időt), utána kb. 2-3 évet az ügyvédi irodai szakmai gyakorlaton, utána újabb hónapokat töltöttünk azzal, hogy a szakvizsgáinkat letegyük, majd belevetettük magunkat a praxisunk építésébe. A szorgalmasabbja még elvégzett 1-2 szakjogászképzőt is (kereskedelmi szakjogász lett, európai uniós tanokat szívott magába, ingatlanjogi- vagy éppen bank- és adójogi képességekkel vértezte fel magát stb.), időt, pénzt téve önként abba, hogy szaktudást. szerezzen. Van aki annyira elvetemült, hogy akár még PhD (doktori) képzésben is feszíti tovább az agyát, hogy még pengébb legyen. (Aztán valahogy ezt a tudást is észrevétlenül beveti majd a bonyolult ingatlan ügyedben, vagy hosszú távú szerződésed készítéskor...)
Tehát miért? Csakis azért, hogy Neked kedves Olvasó még jobb, még gyorsabb és még biztonságosabb megoldásokat ajánlhasson majd.
Ha tehát bemész az ügyvédi irodába, és azt látod: azonnal megértik mi a problémád, fél-egy óra alatt meg is mondják az A-B-C megoldási variációkat a bajodra, majd el is magyarázzák annak A-B-C pénzügyi vonzatát és jogi rizikóit, majd megkérnek, hogy válassz egyet és közlik, hogy mennyibe kerül az, hogy helyetted végig is csinálják: Legyen végre Neked is természetes!
És elárulok egy titkot: van más út is. Csináld magad! Nem kell olyasmire pénzt költeni, amit nem akarsz. Gondold csak meg: Te sem veszel meg olyan táskát vagy autót, ami nem is tetszik, ugye? Nem veszel olyan lakást, amibe nem szerettél bele. Nem kérsz masszázst, ha utálod, hogy hozzád érnek. Nem fizetsz egy olyan panzióért, amiben nincs jakuzzi, ha Te azt imádod. Így legyen ez az ügyvédekkel is: ne fordulj ügyvédhez, ha nincs szükséges tanácsokra, és ne várj ügyvédi tanácsot olyan ügyedben, melyet szerinted magad is meg tudnál oldani a család és a barátok segítségével, a neten található mintákból összetákolva, telefonos félinformációk és a baráti kör ki-mit-tud-ötletei alapján.
Hurrá, és van egy jó hírünk is: ha van ügyvéded és meg is becsülöd, nem hazudsz, nem fényesíted magad neki, ráadásul amikor kérdezel tőle elárulod neki az ügyed minden részletét és nem csak azt meséled el, ami szerinted fontos és amiről szerinted tudhat, akkor nagy valószínűséggel olyan biztonságba helyezed magadat, cégedet, családodat, amiről eddig még nem is álmondtál. Mindig tudni fogod, mikor melyik lépéseddel mit okozol a családi vagyonodban, a személyes kapcsolataidban, mire számíthatsz a szerződésed alapján üzleti partnereidnél, vagy éppen mibe nem fog tudni belekötni az adóhivatal sem, ha rád száll majd.
Érted már? Szóval egyszerűen örülj annak, ha a Te ügyvéded azonnal megérti mi a problémád, csupán fél-egy óra alatt meg is mondja az A-B-C megoldási variációkat a bajodra, majd el is magyarázza annak A-B-C pénzügyi vonzatát és jogi rizikóit, majd megkér, hogy válassz egyet ezekből, majd pedig egyértelműen közli azt is, hogy mennyibe kerül az, hogy helyetted végig is csinálja. Legyen végre Neked is természetes! Érezd a jogi biztonságot és a megnyugtató megoldások jótékony hatását.
És míg mi dolgozunk, menj el nyaralni, konferenciázz, olvass el még egy jó könyvet, kirándulj a családoddal.
Ajándékunk Neked ez az 5+1 azonnal alkalmazható tipp, mert elolvastad a cikket:
Használati Utasítást Ügyvédekhez
Használati Utasítást Ügyvédekhez
1.) Mindig mindent mondj el ez ügyvédnek. Tudod: ügyvédnek és könyvelőnek nem hazudunk!
2.) Mindig szánd rá az időt az első személyes konzultációra. Csak így ismerheted meg a mások által ajánlott ügyvédet valójában. Nézd meg az irodáját, a munkatársait, hogy pontosan tudd, kik tesznek érted nap mint nap!
3.) Mindig szabj az ügyvédnek határidőt a megállapodott feladatra. Az ügyvédek határidőkben, tényekben gondolkoznak, erre vannak szocializálva, és ettől jó ügyvédek. Ha ezt tudomásul veszed, hidd el, Te is jobban jársz!
4.) Ha pedig lejárt a határidő, mindig kérd számon az eredményt. Ez a legjobb az ügyednek. Ha Te sem tartod fejben a saját ügyedet, ugyan miért tartaná fejben más, akinek az nem is a saját ügye, csak pénzért csinálja?!
5.) Ha pedig elégedett vagy problémád megoldásával, határidőben fizesd ki az előre megállapodott munkadíjat. Így az ügyvéd is érzi, hogy munkáját és támogatását is értékeled. Ne feledd: az ügy a Te ügyed, nem az övé. Neki ez egy munka, és ő az ügyek megoldásából él.
+1.) A bevált ügyvédet soha ne hagyd el egy olcsóbbért. Ismered ezt a régi közmondást: Olcsó húsnak híg a leve? Ez a jogi ügyekben is (sajnos) igaz. (A szabónak is nehezebb korrigálni az elszabott kabátot, mint egyből egy jót varrni. Nekünk, ügyvédeknek is könnyebb egyből jó szerződést írni, mint perben magyarázni a rosszat...)
Ha pedig bevált a Használati Utasítás Ügyvédekhez, akkor Te már élvezed az elérhető legnagyobb jogi biztonságot, és azt, hogy mindig van kihez fordulnod, akiben megbízhatsz, ha bajban vagy (perelsz, perbe kerültél, felszólítást kaptál, tartoznak neked stb.), vagy a baj nélküli hétköznapjaidban (mert újabb házat, lakást veszel, a cégbe még 2 új alkalmazottat kell felvenni és gyorsan kéne egy munkaszerződés, elajádékoznád a telket a gyerekre és lejárt a befektetésed, a pénzt pedig cégvásárlásra fordítanád...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése