Nekem az egyetemen nem tanítottak anno kellő mennyiségben sem pszichológiát, sem retorikát, logikát egyáltalán nem, és még diplomáciát sem. Remélem ma már jobb a helyzet a felsőoktatásban. Ha nem, minden frissen végzett jogász hallgató kénytelen lesz könyveken, tanfolyamokon, önismereti vagy népszerűsítő pszichológiai tréningeken okosodni, ha sikeres ügyvéd akar majd lenni.
Számomra pedig ez a 4 egyszerű technika segít a legtöbbet megbízóim ügyeink megoldásában:
Pszichológia - ugyanis az empátia és a helyzet megértése a jogi problémákban mindig előre viszi az ügyet,
Retorika - mert az érthető, jó beszéd és kommunikáció a partnerekkel, felekkel mindig segít egymás megértésében, és a konkrét megoldások megértésében is,
Logika - hiszen ez a probléma megfejtésének legrövidebb útjához vezet (hiszen így lesz gyors és költséghatékony a jogi megoldás is),
Diplomácia - amely mindenkihez, mindenkor szükséges. Mindenkinek vannak érdekei, önérzete, biztonsági zónája, melyet egy-egy vitában mindenképpen meg kell sértenünk, de ezt csak kíméletesen tehetjük.
Szerintem a jó ügyvéd tehát nemcsak az ügy jogi lényegét, hanem annak pénzügyi részleteit, sőt, emberi vonatkozásait is megérti, feltárja, kezeli. Ehhez pedig elengedhetetlen a diplomácia és az empátia.
Milyen a jó ügy-véd? Egyszerű. Az ügyet jól védi. Nem csak az ügyfél érdekeit csűri csavarja mások sérelmére, nemcsak a jogszabály határait keresgéli az állam vagy a szerződések kijátszására, nemcsak színészkedik a bíróságon a megbízója előtti tetszelgés céljából, hanem előbb vagy utóbb de tényleg (a gyakorlatban is) megoldja az ügyet. Legyen az egy egyszeri felmondás, egy szerződésírás, vagy bírósági pereskedés, netán éppen egy komplex ingatlanügy menedzselése.
Ügyvédi irodám hitvallásának legfontosabb része éppen ezért számomra, mint vezető ügyvéd számára ez:
"Célunk: hogy segítségünkkel a jog ne csak egy szakzsargontól hemzsegő távoli és idegen szakmai világ legyen azoknak, akikről szól, hanem mindenkinek megmutassuk, hogy a jog a saját életéhez szükséges mindazon szabályok rendszere, amely a támogató ügyvédi munka igénybe vételével segít a számára legmegnyugtatóbb és legbiztonságosabb magánéleti és üzleti megoldások kialakításában. "
A megnyugtató és biztonságos megoldások nyújtásához nagyon meg kell ismernem azt, aki hozzám fordul. Emberileg, üzletileg, családilag. Múltat, jelent, jövőt. A legmegnyugtatóbb és legbiztonságosabb jogi megoldásokat pedig csak úgy szolgáltathatja egy maximalista ügyvéd, ha pontosan tudja, hogy a kérdezőnek, a hozzá fordulónak mi a legfontosabb, neki mire van legjobban, leginkább szüksége.
Ebből pedig az is máris jól megérthető, hogy mi ügyvédek is annak tudunk majd a legjobban és leggyorsabban segíteni, aki a legőszintébb hozzánk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése